Igal, egy kedves, külső Somogy határán megbúvó kisváros, mely hangulatos utcáival, történelmi emlékeivel, vendégszerető lakosaival és messze földön híres gyógyfürdőjével méltán vált népszerű úti céllá a gyógyulni és pihenni vágyó turisták körében. A festői szépségű Somogyi dombság Igalnál éri el legmagasabb pontját a 305 méter magas „Kánya dombot”, ahonnan tiszta időben gyönyörű kilátás nyílik északi irányban egészen a Balatonig, délen pedig Mecsek és a Zengő vonulatáig. A település szerencsés fekvése következtében minden irányból könnyen megközelíthető, hiszen Kaposvártól 24 km, de a Balatontól is csupán mindössze 40 km-re helyezkedik el.

Magyarország rendkívül nagy földalatti termálvíz kinccsel és számos fürdővel büszkélkedhet, Igal mégis egyedülálló a maga nemében: hiszen mind a település, mind pedig a fürdő olyan kivételes természeti környezetben fekszik, amit talán egy másik fürdő sem mondhat el magáról: több domb illetve völgy ölelésében védve, távol mindenféle forgalmas útvonaltól és üzemtől. Aki érintetlen tájakat felfedezve szeret kirándulni, Igal környékén könnyen megteheti, hiszen a környező erdők, mezők számtalan túralehetőséget biztosítanak - legyen szó gyalogos, kerékpáros, lovas vagy éppen Nordic-Walking túrázásról.

Tudta-e? Igalban található az ország egyik legjobb minőségű gyógyvize! Ezt talán mi sem bizonyítja jobban az elégedetten távozó fürdővendégeknél, hogy számtalan már-már kilátástalannak hitt gyógyulás, baleset utáni felépülés vagy éppen gyermekáldás köszönheti valóságalapját a víz jótékony hatásának. Mindenkinek szüksége van a pihenésre, regenerálódásra – ne feledjük, minden betegség legjobb ellenszere a megelőzés! Fedezze fel Ön is Igalt és az igali gyógyvíz kivételes adottságait! Gyógyuljon, pihenjen és kiránduljon nálunk!

Önt is várja Igal!
Aktuális
Galéria
Webcam
Gellért Photography
keress minket a Facebookon
Időjárás